2016. feb 02.

Az atari külügyminiszter új otthona

írta: alexwine
Az atari külügyminiszter új otthona

Bőrdíszműves Ajtor, Atarisztán kedvelt külügyminisztere hamarosan egész családjával költözik. A miniszter a következőket mondta lapunknak: "Köztudott célja a kormánynak hogy javítsa a középosztály helyzetét miközben felszámolja a szegénységet, illetve külön adókkal sújtja a gazdagokat, megteremtve az egyenlőbb Atarisztánt".

Arra kérdésünkre hogy ez hogyan függ össze a miniszter és a családja költözésével, Bőrdszíszműves a következőt válaszolta: "Úgy gondolom amig sok honfitársunk emigrál, vagy mélyszegénységben él addig is kötelességünk nekünk politikusoknak példát mutatni. Ráádasául nemzetközi összehasonlításban sem mutat jól, hogy egy fejlődő, de a régióban sereghajtóként nyílvántartott ország minisztere fényűzésben éljen. A dolgokat nem kell és nem szabad túlreprezentálni".

A miniszter azt is elmondta, hogy korábbi vidéki házukat eladta és most a belvárostól nem messze lévő II. zónában vásárolt telket egy PET palackokból épített, teljesen passzív 3 szobás házzal a közepén. Úgy gondolja ez bőven elegendő a munkáért cserébe amit végeznek.

Urtán Gerd korábbi, hazugságait pártja zárt köreiben bevalló ex-miniszterelnők kivégzése óta egyre több atari politikus választja a szerényebb életformát, elkerülve a nép haragját illetve a kellemetlenségekkel járó nemzeti korrupció-ellenes hivatal vizsgálódását.

 

Szólj hozzá

politika külügy napi politika